VI. Testvér gondok

Egyre gyorsabban teltek a napok, hetek...Egy idő után észrevettem, hogy Em és én egyre kevesebb időt töltünk együtt. Én sokkal többet voltam Cody-val és a fiú barátaival, mert már ők is befogadtak. Nick nem is olyan beképzelt, mint azt elsőre gondoltam. Vele is nagyon jókat lehet beszélgetni és nevetni. Még egy fiú barátom van, Abdul. Abdul igazi bulizós tini, nem tudnék olyan helyet mondani ahol ő még nem bulizott, az Upper East Side-tól egészen Brooklyn-ig. Nem jártam el sokat otthonról csak a fiúkkal és Emily-vel, ellentétben a tesómmal. Emery-t teljesen megváltoztatta a költözés. Egyre több időt tölt Kendall barátnőivel, Brook-kal és Blake-kel. Az új barátai nagyon ellenszenvesek nekem és anyának, de nem tehetünk semmit ellene, hisz nem hallgat ránk. Egyre többet jár éjszakánként bulizni, először csak hétvégéken járt el, de már hét közben is. Anya már próbált beszélni a fejével, de akkor rávágta, hogy neki milyen nagy trauma ez a költözés, és mennyire hiányzik neki apu. 

Persze én nem hittem el neki, mert egész életében arra vágyott, hogy gazdagok legyünk, és két marékkal szórhassuk a pénzt.

Úgy éreztem, hogy kéne beszélnem anyával, mert ez nem mehet így sokáig, hisz folyamatosan romlanak a jegyei is.

Szombat hajnalban a lift hangjára keltem, nem tudtam mi lehet az. Kimentem a szobámból, és a folyosón találkoztam anyával aki szintén felébredt a zajra.

-Ki lehet az??-kérdeztem tőle.

-Nem tudom, nézzük meg.

Mikor odaértünk a lifthez Emery szállt ki a liftből, kezében a 10 centiméteres magassarkújával, amiben gondolom egész este megfájdult a lába.

-Ilyenkor kell hazaérni?-kérdezte tőle anya.

-Ez egy egyszeri eset, különben meg szombat van.-vágta rá Em.

-És ha szombat van akkor ilyenkor kell hazajönnöd? Nézd meg a  testvéred itthon volt egész este.-mutatott rám anya.

-Óóó, ő  a Szent lány, aki sehova nem jár.

-Én nem ezt mondtam.-nézett a szemébe anya.

-Nem érdekel...-ránk sem nézett, csak bement a szobájába.

Én meg sem tudtam szólalni, nem tudom hová lett a testvérem akivel mindent együtt csináltunk, és mindenben egy véleményen voltunk. 

Ránéztem anyára aki szintén szóhoz sem jutott.

-Menj aludni kicsim, majd reggel beszélünk.

-Rendben, jó éjt!-köszöntem el.

Igazi lusta típus vagyok, szóval másnap 11-kor keltem fel. Mikor kimentem anya  a nappaliban ült, és nézett ki az ablakon.

-Szia!-köszöntem neki.

-Szia kicsim.-mosolygott rám, aztán újra a ablakon át bámult.

-Anya, nem gondolod, hogy Em megváltozott, hogy túl sokat jár el itthonról?

-Óó, ugyan ő még fiatal, most kezd fellázadni.

-Én is vele egyidős vagyok...

-Tudom, de őt jobban megviselte a költözés.

-Ez komoly, te ezt el is hiszed?? Szerinted abban a pöcegödörben akart lakni? Pont ezt használja arra, hogy mindet megengedj neki.

-De azt mondta, hogy elmegy apádhoz, és ezt nagyon nem akarom, tudod te is.

-Nem merne elmenni hozzá, itt ez az új élet, megvan mindene, ott nem kap semmit. Ez csak egy kifogás.

-Nem tudom...

Megérkezett az emlegetett testvérem is:

-Na, már korán reggel ki kell beszélni mikor én még fel sem keltem?-kérdezte csípősen.

-Ha hamarabb felkeltél volna hallgathattad volna ahogy kibeszélünk.-húztam gúnyos mosolyra a számat.

Emery nem tudott rá semmit sem válaszolni, csak felkapott egy tányér palacsintát az asztalról, és bevonult a szobájába.

-Anya ma találkozok a fiúkkal, kimegyünk deszkázni.

-Rendben kicsim-felállt és megölelt-minden rendben lesz.

-Tudom.-mosolyogtam rá.

Délután kettőkor találkoztunk a fiúkkal, de ők már hamarabb kimentek a pályára.  Em egy órával előttem elment, de nem érdekelt, mert azt hittem, hogy a beképzelt barátnőivel találkozik. 

Mikor kiértem a pályára megláttam a fiúkat, köztük Cody-t is...és egy lányt aki ölelgette. 

Olyan, messze volt, hogy először nem láttam , de mikor közelebb sétáltam láttam, hogy Emery az. Biztos, hogy hallgatózott míg én anyával beszéltem.

-Te meg mit keresel itt?-förmedtem rá.

-Jöttem bandázni talán baj??

-Bandázni? Ide? Mi lett a kis barátnőiddel, túl sokat szoliztak?

-Ők nem járnak, szoliba, képzeld el.

Láttam Codyn, hogy kezdete kényelmetlenül érezni magát, ezért megfogtam a testvérem kezét és elráncigáltam onnan.

-Te mégis mit képzelsz magadról?-förmedtem rá.

-Lásd, hogy annyira nem bír mint azt te hiszed.-vigyorgott gúnyosan.

-Miért?? Mert hagyta, hogy ölelgesd, szánalmas vagy. 

-Ő ölelt engem...

-Persze, láttam, hogy nem tudott lerázni magáról.

Emery nem tudott mit mondani, ezért otthagyott. Nem tudom hova ment, de nem is érdekelt. Sosem hittem, hogy a testvéremmel ennyire más utakon fogunk járni.

Mikor visszamentem Cody elhívott beszélgetni.

-Mi történt? Mi ez a veszekedés?-kérdezte.

-Megváltoztatta a költözés, olyan lett mint Brooke és Blake.

-Úú, nehéz ügy.

-Na ne mond, hogy neked nem jönnek be a csini babák.-nevettem rá.

-Pedig tényleg nem, nem vonzanak a beképzelt, elkényeztetett lányok.-mosolygott óvatosan.

Nem tudtam semmit mondani, csak a talajt bámultam.

-Ne aggódj minden rendben lesz.-karolt át.

Az este egészen nyugodtan telt, de Em hajnalig megint nem jött haza. Anya nagyon aggódott, ezért le sem feküdt aludni. Hajnali 3-kor ismét a lift hangjára ébredtem.

Mikor az ajtóhoz mentünk Emery lépett ki, aki tömény alkohol illatát árasztotta magából.

Anya percekig szóhoz sem jutott, aztán megszólalt, de látszott rajta, hogy nagyon dühös.

-Kislányom, te ittál?

-Csak egy kicsit.-nevette el magát Emery.

-Ne mondj semmit, nem vagyok rá kíváncsi, menj aludj, reggel beszélünk.

Én is lefeküdtem aludni, de nem igazán sikerült.

Reggel 10 körül Emery kikászálódott az ágyából, és a nappaliba lépett, ahol anya és én ültünk.

-Anya, nagyon sajnálom!-nézett rá.

-Nem érdekel, hogy mit sajnálsz, pakold össze a cuccodat, és James (a sofőr) elvisz apádhoz Brooklyn-ba. Azt mondtad megviselt a költözés, ezért lehetőséged van rá, hogy mindened meglegyen amit szeretnél.

-Na nem, biztos, hogy nem.

-Neked ebbe nincsen beleszólásod, magadnak csináltál mindent. Menj pakolni!

A telefonom csörgését hallottam a szobámból, ezért felálltam. 

-Te nem szólsz semmit?? Nem segítenél??-nézett rám könyörgő tekintettel Emery.

-A tegnap után mit vársz? Magadra maradtál, majd megnézzük, hogy a "barátnőid" mennyire fognak veled törődni.-válaszoltam hűvös tekintettel, majd otthagytam.

Cody keresett, és elhívott sétálni. Nagyon sokat beszélgettünk, és éreztem, hogy számíthatok rá ami nagyon jól esett. Megnyugtatott, hogy minden rendben lesz, és Em nem fogja sokáig bírni nélkülünk...

V. A Cody project.

Úgy érzem, hogy egyre jobban kezdek beilleszkedni az új suliba, vannak már barátaim is, akik nem a testvérem, és nem Kendall. Cody-val is egyre jobb a kapcsolatom, bár még suli után sosem találkoztunk, csak suliban szoktunk beszélgetni. Cody egyik beképzelt barátjának, Nick-nek van egy testvére, Emily.
Ég és föld, semmiben sem hasonlítanak. Cody az a tipikus "gazdag vagyok, enyém a világ" srác, de Emily teljesen más, ugyanabból a családból származnak, de Emily nem vág fel azzal, hogy tehetősen élnek.
Emery, Emily, és én nagyon jóban lettünk, sokat járunk el egymással. Emily mutatott nekünk olyan helyeket, ahol nem kell egy átlagos ember fizetését elkölteni egyetlen ruhára. A tökéletesen bolt számomra, a Forever21 és a Primark. Kendall-el is jó a kapcsolatunk, de ő inkább a menőbb boltokba rángat be.
Mostanában már reggelente is könnyebben kelek fel a pihe-puha ágyamból, mert élvezem, hogy ebbe a suliba járhatok. Minden reggel találkozunk a suli előtt, még beszélgetünk, aztán együtt vegyünk be.
-Szóval, hogy halad a Cody project?-súgta Emily.
-Milyen Cody project?-súgtam vissza felháborodottan.
-Ugyan már, minden nap beszélgettek, jókat nevettek, de még sulin kívül sosem találkoztatok??-kérdezte. Emery.
-Nem szeretnénk elsietni.-vágtam rá, már normális hangnemben.
-Ez most komoly?? Egy sulin kívüli sétát, beszélgetést, hogy lehet elsietni?-kérdezte Emily.
Tudtam, hogy igaza van, engem is zavart már, hogy Cody sosem hívott még a suli falain kívül.
-Jó, engem is zavar, de nem tudok mit tenni. Én nem fogok kezdeményezni.-néztem a cipőm orrát.
-Majd lesz valami, hidd el, úgyis el fog hívni valamit, hisz már évek óta ismerem, el fog hívni!-mosolygott rám Emily.
-Biztos, mi lesz ha nem?-néztem fel elkerekedett szemekkel.
-Biztos!!-mondták egyszerre.
-Áá, nem is akarok beszélni róla. Valamelyikőtöknek nem lenne kedve eljönni velem a hétvégén, esetleg szombaton deszkázni?? Nagyon rég voltam már, és nagyon hiányzik.-kérdeztem a lányokat.
-Én nem tudom, szombaton van a családi délutánunk, dög unalom...-válaszolt Emily.
-Tudod, hogy akkor találkozok Emma-val.
-Ó, igen, na mindegy akkor elmegyek egyedül.
Emma, Emery egyik régi barátnője, és kiderült, hogy nem lakunk messze egymástól, ezért most fognak újra találkozni. Úgytűnik egyedül maradtam, így egy újabb unalmas hétvége elé nézek.

Hétvége...

Megírtam az összes házimat, megnéztem egy filmet is, de nem telt az idő. Egyedül voltam a nagy lakásban, és nem tudtam mivel eltölteni az időt. Anya és Darell elment egy "hétvégi kirándulásra", hogy kettesben is tudjanak egy kis időt tölteni. Valószínű, hogy miután visszajönnek minden az esküvőről fog szólni. Tudom, hogy anya most valami emlékezeteset szeretne, mert az előző esküvőjében semmi különleges sem volt.
Biztos vagyok benne, hogy Darell mindent meg fog adni neki, amit csak szeretne. Mikor már végképp nem tudtam mit csinálni, kimentem a teraszra, és leültem a puha fotelba. Csak bámultam a tájat, és gondolkoztam.
A néma csendet a lift hangja zavarta meg, el sem tudtam képzelni, hogy ki keresne minket, mert én nem vártam senkit.
Kimentem a lift elé, és mikor kinyílt az ajtaja teljesen elcsodálkoztam.
A lift-ben Cody állt, aki farmer térdnadrágot, fekete pólót, és fekete vans-os cipőt viselt.
-Szia!-törte meg a csendet, és óvatos mosolyra húzta a száját.
-Szia, eltévedtél?-néztem rá kérdően.
-Nem, én ide szerettem volna jönni.-mosolygott tovább.
-Miért?
-Mert hallottam, hogy ma nem tudsz kivel elmenni deszkázni, és nekem sem volt semmi programom. Van kedved velem jönni?-kérdezte felháborítóan szép mosollyal.
-Igen, de még átöltözök, addig is...érezd otthon magad.-legyintettem.
Bementem a szobámba, felkaptam egy farmer rövidnadrágot, egy fekete toppot, és a bordó vans cipőmet.
Összefogtam a hajamat, hogy ne zavarjon a deszkázás közben, és már készen is voltam.
-Már készen is vagy?-nézett rám kérdően Cody mikor kimentem a nappaliba.
-Miért, ennyi nem volt elég?-mosolyogtam rá.
-Az Upper East Side-on minden fiút arra nevelnek, hogy türelmesen üljön akár 2 órát, míg egy lány elkészül...
-Én nem vagyok Upper East Side-i lány.
-Tudom, és ez tetszik.-villantotta ki a fehérlő fogait.
Éreztem, hogy kezdek elvörösödni, ezért felkaptam a gördeszkám, és a lift felé vettem az irányt:
-Jössz, már?-kérdeztem Cody-t.
-Persze.-hallottam magam mögül a választ.
Nagyon jókat beszélgettünk, és jókat nevettünk Cody-val. Jó volt, hogy végre a sulin kívül is találkoztunk.
Mutattunk egymásnak trükköket, és én is tanulhattam új dolgokat.

Cody hazakísért, ami nagyon jól esett, mert még nem érzem teljesen biztonságban magam a városban.

-Egy Upper East Side-i fiúhoz képest egészen jó vagy.-mosolyogtam rá.

-Miért itt nem lehet deszkázni?

-Hát nem sok fiú deszkázik, te nem vagy olyan mint a többi srác.

-Milyen a többi srác?-nevette el magát. 

-Beképzelt.-néztem rá.

-Nyugi, te sem vagy olyan mint az East-i pláza cicák. 

-Nem, tényleg nem...-sütöttem le a szemem.

-Ne sajnáld, hidd el sokkal többen fognak szeretni.-simogatta meg a vállamat.

-Köszönöm.-néztem rá.

Hazaértünk, és mivel még senki sem volt itthon ismét egyedül kell majd lennem.

-Köszönöm, hogy hazakísértél, és köszönöm ezt a délutánt.

-Ugyan semmiség, valamikor ismételhetnénk.

-Természetesen.-nevettem el magam.

-Egyedül vagy?

-Igen.

Pár másodpercig néma csendben álltunk egymással szemben, aztán felajánlottam Codynak, hogy jöjjön fel a lakásba.

-Persze, ha akarod.

Felmentünk ledobtuk a deszkákat az előtérben, ittunk aztán felajánlottam Codynak, hogy körbevezetem.

Csak pár helyet mutattam meg neki.

-És ez itt Kendall szobája.

-Értem.-mosolygott.

-Meg szeretnéd nézni?-nevettem el magam.

-Köszönöm, de már láttam.

Egy pillanatra abbahagytam a nevetést és Cody-ra meredtem.

-Te, és Kendall???

-MI??? Dehogy!-kiálltott fel.

-Már megijedtem.-nevettem ismét.

-Gyere itt az én szobám.

-Ó, illik hozzád.

-Köszönöm.

Kiültünk az erkélyre, és órákon át beszélgettünk. Anyáék csak másnap jönnek, Em is ott alszik Emmánál, ezért csak Kendall jön haza az estére.

Kendall sötétedésre ért haza, és rögtön a szobámba lépett be. 

-Szia, mondta anyukád, hogy csak holnap jönnek?-kérdezte.

-Igen, írt egy SMS-t.

-Te mit keresel itt?-nézett meglepődötten Cody-ra.

-Deszkáztunk.-válaszolt Cody.

-Hát ez nagyon érdekfeszítő...-meredt ránk Kendall. -Na, én megyek, sziasztok!

-Szia!-köszöntem el tőle.

-Szia.-köszönt Cody is.

Amint  Kendall kiért a szobámból Cody felállt:

-Szerintem mennem kéne.-mosolygott rám.

-Igen, lehet.

Kikísértem a liftig, és ott elköszöntünk egymástól.

-Szia Cody!

-Szia Liz!

-Nagyon jól éreztem magam, köszönöm.-mosolyogtam.

-Én is, valamikor megismételhetjük.

-Okés.

Cody elment, én pedig visszamentem a szobámba, de találkoztam Kendall-lel, aki furcsán nézett rám.

-Deszkáztatok? Hmm...

-Igen, deszkáztunk Kendall.

-Te hívtad el Cody-t deszkázni?

-Nem, csak egyszer megjelent.-mikor kimondtam már nekem is gyanús volt.

Kendall mosolygott, és bement a szobájába. Egész este azon gondolkoztam, hogy ugyan Cody honnan tudta, hogy én gördeszkázni szeretnék a hétvégén?? Emery vagy Emily beszélt vele, nem hiszem...

Hallgatózott...talán...

IV. Az első nap az új suliban...

Kedves olvasóim :)

Tudom, hogy elkéstem a résszel, de itt van :) Szeretnék tőletek visszajelzéseket, hogy milyen a történet, érdemes-e folytatni!!! Köszönöm, és jó olvasást! :)

Eltelt a hétvége, nagyon jól érzetük magunkat. Voltunk fényűző éttermekben, méregdrága boltokban, minden olyan helyen amiről régen csak álmodni mertem. Kaptunk pár új göncöt az új iskolára. Meg sem kell említenem, hogy régen ennyit egy egész évben nem költöttünk ruhára, mint most pár óra alatt.
Szombat este vacsoráztunk egy jót, és éjfél körül szó szerint beestem az ágyamba. Az egész éjjelt végigaludtam az óriási pihe-puha ágyamban, míg reggel valaki meg nem zavart...
-...Kicsim! Kelj fel! Ébresztő, ez az első napod az új suliban...
-Ettől féltem. Ismét egy első nap...
Mikor kinyitottam a szememet láttam, hogy anya óvatos mosolyra húzza a száját.
-Jó lesz, hidd el!
-Rendben.
-Na, öltözz, nem kéne elkésnetek!
A pizsamámban kiléptem a szobám ajtaját szó szerint belebotlottam Kendall-be. Ő már teljesen el volt készülve, már ki is volt sminkelve, ezért kicsit furcsán nézett rám.
-Szia.
-Szia. Hogy aludtál?-érdeklődött kedvesen.
-Nagyon jól köszönöm, és te?
-Én is.-mosolygott rám.
Reggel együtt evett a család, sokat beszélgettünk. Em és én nem ettünk sokat, mert idegesek voltunk az őj suli miatt. Miután megreggeliztünk visszamentem a szobámba és elkészülődtem.
Az első napra egy rövid szaggatott farmert választottam egy sima fekete pólóval, és felvettem a bordó vans-omat. A hajam hullámos volt, nem csináltam vele semmit. Mikor kiléptem az ajtón Em-mel futottam össze, ő is rövid farmert vett fel, egy bordó csipkés felsővel és a fehér convers-ét.
Csak egymásra mosolyogtunk és kimentünk a nappaliba. Kendall már elkészült, de még mindig rá kellett várni. Legalább negyed órát...
Mikor kilépett a szobából teljesen más ruhát viselt, egy csipkés krémszínű szoknyát egy fehér inggel, és magassarkút. A haja ki volt vasalva, és elég erős smink is volt rajta.
-Most már félek, hogy hová megyünk...-néztem anyára.
-Én is...-szállt be Em.
-Nagyon sokan fognak titeket nézni, úgyhogy legalább nekem jól kell kinéznem.-mosolygott ránk Kendall.
-Kössz.-mondtuk egyszerre a tesómmal.
Elköszöntünk anyáéktól, és beszálltunk  a kocsiba. Alig utaztunk 3 sarkot, és már a sulinál is voltunk, szóval sétával is simán el lehet jutni, de gondolom így sokkal menőbb a belépő.
Kiszálltunk az autóból, és minden szem ránk szegeződött. Furcsa volt, mert még életemben nem néztek ennyien. Em mellém állt és körbe néztünk, de mire feleszméltünk már Kendall jóval előttünk volt. Visszafordult, és csak ennyit szólt:
-Jönnétek??
-Persze.-szaladtunk utána.
Megmutatta, hogy hol lesz az első óránk, aztán odamentünk a barátnőihez. Nem látszottak kedvesnek...ez be is igazolódott.
-Ők itt Blake, Brooke és Hailey. Ők pedig, Emery és Elizabeth, az apukám jegyesének lányai.-mutatott be minket.
-Sziasztok!-köszöntünk Em-mel.
-Titeket meg honnan szalajtottak, honnan öltöztök a turkálóból??-förmedt ránk az egyik szőkeség.
-Már ne is haragudj, de te milyen alapon szólsz hozzánk??-szóltam vissza neki.
-Liz, elég lesz!-csitított a tesóm.
-Szerintem is!!-förmedt rám Kendall is.
Nem szerettem volna már az első napon az igazgatói irodában ülni, ezért csendben maradtam. Lehet, hogy kicsit hangosak voltunk, de ekkor már mindenki minket nézett. Egy fiú társaság le sem vette a szemét rólunk, és az  egyik fiú nagyon nézett engem. Barna haja volt, és óriási kék szemei. Lehet, hogy túl sokáig néztem, mert elmosolyodott, ekkor gyorsan elkaptam a tekintetemet, és Kendall-tól megkérdeztem, hogy ki ő.
-Haha, felejtsd el. Ő Cody, a suli menő fiúja, semmi keresnivalód nincs ott.-mosolygott rám.
-Eszembe sem jutott hidd el, nekem nem jönnek be ezek a nyálas szép fiúk.
-Persze...-szólt közbe Em.
-Kendall, ne haragudj, hogy ráförmedtem a barátnődre.
-Semmi baj, neki nem kellett volna így köszönteni titeket. El van felejtve.
Kendall tovább kísérgetett minket, és megmutatta, hogy mi hol található.
Az első óránk honismeret volt, a tanárnő bemutatott minket az osztálynak, aztán megkaptuk a könyveinket. Nagyon kedves nő volt, de az óra nagyon unalmas volt. Alig vártuk, hogy vége legyen.
Mikor csöngettek felkaptam a könyveimet, és kifutottam a teremből. A terem előtt beleütköztem valakibe, amitől el is estem, és a könyveim is a földre zuhantak.
-Aúú.-ordítottam fel.
-Ne haragudj, nem volt szándékos.
-Remélem is.-mosolyogtam felfelé, és csak akkor láttam, hogy kinek mentem neki. Cody.
Ő is rám mosolygott, aztán segített felállni, felvette a könyveimet is, és a kezembe adta őket.
-Na, mi van itt? Ne máár Cod, hagyd ez a szakadt csajt!-szólalt meg az egyik "barátja".
-Hogy mit?? Mit mondtál??-néztem rá elkerekedett szemekkel.
Ekkor már egész sokan álltak körülöttünk, már az első nap többször is felhívtam magamra a figyelmet.
-Te vagy a Brookly-ni csaj nem??-kérdezte értetlenkedve.
-És ezért lennék szakadt??-ordítottam rá.
-Nick, hagyd abba!-förmedt rá Cody is.
-Na ne már, még megvéded?! Nem is ismered.
-Te sem, akkor miért mondasz rá ilyet?-kezdett el veszekedni a két fiú.
-Itt meg mi folyik?-ért oda hozzánk Kendall is.
-Semmi.-válaszoltam.
-Semmi?? Nick le "szakadt lányozta".-válaszolt Cody.
-Értem, és te mit keresel itt, Cody?
-Véletlen fellöktem...-mosolygott.
Kendall erre már nem mondott semmit, csak elment onnan, Em és én követtük. Miközben elsétáltunk, visszanéztem egy csak Cody-ra nézve tátogtam neki: Köszönöm!
Erre ő csak elmosolyodott. A többi óra eltelt, már semmi feltűnést nem keltettem. Miután haza értünk anya rögtön érdeklődni kezdett a suliról.
-Na milyen volt az első nap?
-Nekem uncsi, de Liz-nek annyira nem...-kezdte Emery.
-Miért, mi történt?-nézett rám anya.
-Semmi különös.
-Semmi különös, beszóltak neki, fellökték, beszóltak neki...egy átlagos nap.-nevetett fel Kendall.
-Ki lökött fel??-kérdezte ijedten anya.
-Csak véletlen volt, nem lényeges.
-Ki lökött fel, Liz?
-Cody...Harris.-mosolyogtam.

III. A költözés.

Késő este én és Em még TV-t néztünk a szobámban. Találtunk csoki fagyit is, úgyhogy jól telt az este. Egy béna szerelmes filmet néztünk, ami engem eléggé untatott, de Emery szó szerint rá volt tapadva a képernyőre, ezért megadtam magam, és vele néztem. Mikor vége lett mindketten feltápászkodtunk a földről, és mikor megfordultunk; anyát láttuk mosolyogva állni az ajtómban. 

-Ez az utolsó esténk, amit ebben a házban töltünk. Biztos rendben vagytok a költözéssel?- kérdezte komolyan, és a mosoly is mintha eltűnt volna az arcáról. Kétségbeesettnek láttam.

-Persze, már nagyon várom! - örült először Emery.

-Minden rendben, hidd el jó lesz a változás. - mosolyogtam rá, mert tudtam, hogy megijedt az elkötelezések sorozatától.- Csak nem félsz?

-Nagyon látszik?- adta meg magát anya és végre ismét elmosolyodott. - Nem akarom, hogy Darell azt higgye, hogy nem akarom ezt az egészet... Szeretem, de félek. Nem szeretném, ha nektek rossz lenne ez az új élet.

Em és én szorosan átöleltük anyát, mert tudtuk, hogy sokat segítünk ezzel neki.

-Szerintem jó lesz, biztos mindenki kedves lesz és várom, hogy új barátokat találjak. - mondta Em. Még legalább egy órát beszélgettünk, és arra jutottunk, hogy megpróbáljuk, de ha nem jó, akkor közöljük egymással. A kompromisszum miatt anya teljesen nyugodtan ment aludni.

Ezen az  estén nem aludtunk együtt Emmel, mert mindketten szerettünk volna "elbúcsúzni" a szobánktól. Sokáig feküdtem, forgolódtam, és tudtam, hogy úgysem tudok elaludni, úgyhogy a plafont néztem és gondolkoztam. Mi lesz, ha az egész költözés nem lesz ránk jó hatással? A hídon túl minden csak a pénzről szól, és mi ezt mindig elleneztük. A tesómmal lenéztük a plázacicákat, akik majd' kitörték a lábukat a 20 centiméteres magassarkújukban...nem szeretnék egy lenni közülük, és nem szeretném azt sem, hogy Emery legyen egy közülük. Hajnalban miután abbahagytam a forgolódást és gondolkodást, végre sikerült elaludnom.

A költözés napja...

Reggel boldogan keltem fel, nem tudom miért, de vártam az új dolgok megismerésére. Kíváncsi voltam az új szobámra, az új házra, az új életemre. A ruhákkal teli bőröndöket kihordtuk a nappaliba, bútorokat nem vittünk, mert már egy berendezett házba költöztünk.

Darell küldött értünk egy kocsit, amiben az ablak mellett ültem. Az út legalább fél óra lehetett, de mintha sose jöhetnék vissza úgy búcsúztam el a háztól. Egész úton, az ablakon kifelé bámultam, mert nagyon tetszett a táj. Kissé ideges is voltam, de mikor átértünk a hídon ez az érzés megszűnt. Néztem a hatalmas felhőkarcolókat, amiknek nem lehetett látni a tetejét, mert olyan magasak voltak. 

Mikor megállt a kocsi és kiszálltunk megpillantottam Darell az üvegajtó előtt, amint ránk várt. Kivettük a bőröndöket az autóból, aztán a lifttel egészen a 12. emeletig mentünk. Mikor kiléptünk már nem éreztem azt az idegenséget, amit akkor éreztem mikor először voltunk a közös vacsorán, hanem már egy félig ismert lakásba léptem be.

Körbevezettek minket mindenhol, meg sem kell említenem, minden mesés volt.

-Legutoljára hagytam ezt a folyosót, amit Kendall csak úgy emleget, hogy "tini részleg" mivel itt van három szoba. Egy a Kandall-é, és a tiétek egymás mellett van. - nézett Darell rám és Emery re.

-És a ti szobátok hol van?- kérdezte Em anyára nézve.

-Kicsim, a mi szobánk az emeleten van. De akármikor feljöhettek. - fogta meg anya Darell kezét, és közben rá is mosolygott.

-Szerintem inkább nem zavarnánk. - és hirtelen zavaromban elnevettem magam, amihez a tesóm is csatlakozott.

A következő pillanatban kinyílt az egyik ajtó és Kendall lépett ki rajta.

-Én sem tenném, mármint én sem zavarnám őket a ti helyetekben, ha értitek, mire gondolok. - Kendall hozzászólásán ismét elnevettük magunkat.

-Na látom nagyon összebarátkoztatok, de azért válasszatok szobát, és aztán ha akartok még szétnézhettek, vagy elmehettek valamerre, hogy ismerkedjetek a várossal is. - mosolygott ránk Darell.

Mikor benyitottunk mindkét szobába egyből eldőlt, hogy ki melyiket szeretné, semmi veszekedés, csupán be kellett nyitni. Az egyik szoba világoskék volt, fehér fa bútorokkal és egy óriási aggyal, amin legalább 15 párna volt. Egyértelmű volt, hogy ez lesz Emery szobája.

A másik szoba krémszínű volt, sötét bútorokkal, és szintén egy óriási ággyal, amin nagyon sok párna volt. Ami a legjobban tetszett a szobában, hogy földig érő ablakai voltak, amikről gyerekkorom óta álmodozom... Mikor beléptem, olyat láttam, amit az ajtóból nem lehetett látni... A világos függöny mögött volt egy ajtó ami egy teraszra vezetett, egy teraszra Manhattan-ben ami csakis az enyém. 

Leültem az agyra és végiggondoltam mindent, hogy milyen jó életem lehet itt, ha mindenhez nyitottan állok hozzá, és mennyi lehetőség tárult elém. Egyre hangosabb visítozást hallottam, mire a tesóm rontott be a szobámba.(Igen máris a szobámnak hívom, mert imádom!)

-Juuuj, ez olyan jóóóó!

-Igen, nagyon tetszik nekem is!- mosolyogtam rá. Emery ugrált még, aztán megfordult, és meglátta, hogy nekem teraszom is van.

-Na ne máár... Neked teraszod is van?

-Igen van!- erre akaratlanul is elmosolyodtam. Kimentünk együtt, és néztük a kilátást, ami elénk tárult.

-Most rögtön új profilképet akarok Facebookra!- kiáltotta el magát, amire én sem bírtam megállni a nevetést.

Később anya is csatlakozott hozzánk:

-Lányok, tényleg tetszenek a szobák?

-Igeeen!- ugrált ismét Em.

-Most viccelsz? Épp a saját teraszomon állunk. - néztem kérdően anyára.

-Ez igaz, tudtam, hogy tiéd lesz ez a szoba. - mosolygott rám. – Na, gyertek ide!

Szorosan átölelt minket, aztán kimentünk a nappaliba megbeszélni a további terveinket.

Kendall vállalkozott arra, hogy kicsit körbevezet minket a városban, úgyhogy későn értünk haza. Bementünk egy-két puccos üzletbe, ahova Kedall-nek "muszáj" volt bemennie, és meg is vacsoráztunk. Nagyon jól éreztük magunkat, Kendall is kedves volt. Először beképzeltnek gondoltam, de rá kell jönnöm, hogy ez nem igaz. Örülök, hogy a családom ilyen boldog, és, hogy nekem is tetszik ez az egész költözés.

II. Elhatározás.

Mikor reggel felébredtem Em még mellettem feküdt. Mindenem elgémberedett, de nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. A konyhában az a meglepetés ért, hogy anya reggelivel várt minket. Az asztal meg volt terítve, és minden volt rajta palacsinta, lekvár, joghurt, ami csak a  szem-szájnak ingere.

- Szia, kicsim!- köszöntött mosolyogva anya.

- Szia. Mi ez a sok étel?

- Csak gondoltam egy közös reggeli közben beszélgethetünk. - mosolygott továbbra is.

- Akkor megyek felkeltem Emery-t is.

Bementem a szobámba és óvatosan felköltöttem a tesómat, aki nagyon morcosan nézett rám.

- Gyere, van reggeli...és beszélgetés. - majd gúnyos mosolyra húztam a számat.

- Reggeli, és beszélgetés? Komoly téma lesz az biztos...- mosolygott vissza Em.

A testvéremmel gyakran szavak nélkül is tudunk kommunikálni, ez ilyen testvér dolog. Egy mosolyból mindketten tudtuk, hogy a költözésről lesz szó. Egyikünk sincs ellene, mert mindig anya mellett állunk, de biztos furcsa lesz. Mikor kimentünk a szobából anya mosolyogva követett a szemével, míg leültünk.

- Na, lányok, kezdődhet a beszélgetés?

- Essünk túl rajta. - válaszolta Emery.

- A beszélgetés vagy a vallatás? - reagáltam én is a kérdésre. Mindhárman elnevettük magunkat, majd anya folytatta.

- Talán mindkettő. Nem akarom, hogy ezt ti tehernek vegyétek, mert tudnotok kell, hogy én a ti érdekeiteket nézem. Darell segít mindenben, amiben csak kell. Kerestünk nektek másik iskolát, és elég jó barátkozási lehetőség is lenne számotokra. Jelentősen megváltozhatna megint az életünk lányok.

- Mi?- kérdeztük egyszerre a tesómmal.

- Új suli? Új barátok? Erről nem volt szó...- mondta Em.

- Gondolhattátok, hogy nem fogtok minden nap a hídon túlra iskolába járni. Egy nagyon színvonalas magániskolát találtunk nektek, oda jár Kendall is.

- Gondolhattuk volna...Kendall is oda jár. - válaszoltam, mire Em elnevette magát.

- Mi a bajotok Kendall-lel?

- Semmi, semmi csak eléggé cicababa, de ez arra felé biztos természetes. - értettünk egyet Emmel. - Anya mi azt szeretnénk, hogy neked jó legyen, és szerintem mindketten gondolhattuk, hogy ez a költözés egyszer eljön. - néztem közben Emery-re. Mi maximálisan melletted vagyunk, és jöhet az új suli, meg új ház minden, ami ezzel jár. – simogattuk meg egyszerre anya kis, kezét, amit az asztalon nyugtatott.

- Nagyszerű gyerekeim vannak!- adott hálát anya az égnek. - Darell készen áll, és akármikor költözhetünk, csak rajtatok múlik. – nézett le ránk megértően.

- Összepakoljuk a cuccokat és készen is állunk! - mosolyogtunk anyára. - Anya! Egy kérdés; ezzel a lakással mi lesz? Ugye nem adjuk el?- kérdezte Emery.

- Kicsim, kétlem, hogy ezt…- mutatott körbe. – Bárki is megvenné, de eszemben sincs eladni.

- Akkor mehetünk. - mosolygott Em.

A beszélgetés után csendben megreggeliztünk, majd felöltöztünk, és a tesómmal elindultunk suliba. Minden reggel félúton találkozunk May-jel és Leon-nal. Tudtuk, hogy ma el kell nekik mondani a költözést, és azt is, hogy új suliba megyünk.

- Na, ne már, szegény Brooklynból a gazdag Manhattan-be?- kérdezte May.

- Tulajdonképpen rögtön az Upper East Side-ra, ami a leggazdagabb része Manhattannek...- sokkoltuk őket tovább.

- Azért majd meglátogatunk titeket, és remélem a lakásotokban még két személy elfér egy éjszaka erejéig. - vette át a szót Leon.

- Biztos, nem tudom mekkora lesz a lakás, eddig csak a konyhában voltunk. Remélem elfértek.

- Azért hiányozni fogtok, képeket majd kérek. - mondta May.

- Természetesen!- mosolygott rá Em.

Azt hittem rosszabbul fogják fogadni, de a kapcsolatot bárhonnan tartanám velük.

Miután Em és én hazamentünk a suliból összepakoltuk a ruháinkat, apró dolgainkat, amiket vinni szeretnénk magunkkal. Mikor készen lettünk leültünk az üres szoba közepére, és beszélgetni kezdtünk.

- El sem hiszem, hogy elmegyünk. - biggyesztette le a száját Em.

- Én sem, de meglátod, jól fogjuk érezni magunkat.

- Biztos kedvesek lesznek, de tartok az új sulitól! – görbítettem le a szám színpadiasan, de valójában komolyan foglalkoztatott a dolog.

- Ketten megyünk, úgyhogy a másikra mindig számíthatunk majd, hidd el jó lesz!- nyugtattam.

- Mert erre vannak a testvérek. - mikor Emery-re néztem óvatos, kissé félénk mosolyra húzta a száját, ekkor tudtam, hogy sikerült megnyugtatnom. Felálltam és mikor odaértem hozzá megöleltem.

- Igen erre valók a testvérek!

I. A nagy bejelentés...

Anya szólt reggel, hogy ma végre megismerjük Darell-t. Mikor én és Em hazaértünk az ágyunkon mesés ruhák várakoztak.
-Anyaaa!! Ezek honnan vannak?-kérdezte először Em.
-Darell lánya választotta nektek!-szót vissza anya.
-Óó, biztos aranyos, várom, hogy megismerjem.-szólt Em.
-Mi? Most ebbe menjünk?-mindenki tudja, hogy a testvérem és közülem Em a kedvesebb, aranyosabb...
Mikor anya a szobám ajtajába lépett kérdően nézett rám.
-Na nehogy azt mondd, hogy nem tetszik.-anya nagyon jól ismer, tudta, hogy egyszerűen mesésnek találtam a ruhát.
-Nem azt mondom, hogy nem, csak...
-Igen??-mosolygott folyamatosan.
-Csak ne a ruhákkal akarjon nálam bevágódni.
-Értem én, de most készüljetek, mert lassan megyünk.
Mikor elkészültünk lementünk a ház elé és ott állt egy kocsi, ami csakis értünk jött.
Az egész út a hídon át csendesen telt, mert a tesómmal csak ámultunk az ablakon  át. Mióta Brooklynba "száműztek" minket, nem sűrűn látogattunk át a híd túlsó felére.
Megérkeztünk egy nagyon magas épület elé. Mikor felnéztem olyan volt, mintha több száz emelet lenne benne, mert nem is láttam a tetejét.
-Itt lakik Darell és a lánya?-kérdeztem egyszerre a tesómmal.
-Tulajdonképpen az egész az övé...-nézett ránk anya, és a reakciónkat várta.
-Hűűű.Menjünk már!-szólt először Em.
Mindenki tudja, hogy én és a tesóm mindketten 17 évesek vagyunk, de valamennyivel én vagyok a visszafogottabb, mert Em mindig is vágyott, hogy kitörhessen Brooklyn-ból, és drága ruhákban járhassa az utcákat. Én ennek teljesen az ellentéte vagyok, mégis mi vagyunk a legjobb testvérek. Mindkettőnknek ugyan azok a barátai, vagy May és Leon, akik szintén testvérpár. A válás óta ők azok, akik mindig mellettünk álltak.
Felértünk a az emeletes építmény 12. emeletére. El sem hittem, hogy egy egész emeleten lakik két ember.
Mikor kitárult a lift ajtaja a szavam is el állt. Beléptünk a lakásban, aminek olyan kilátása volt, hogy meg sem tudtam szólalni. Anyura néztem, aki mosolyogva figyelte a reakciónkat.
-Tetszik?-kérdezte.
-Te most viccelsz?-néztem rá tátott szájjal.
-Nanááá.-reagált Emery is.
-Na jó, most már látnom kell Darell-t.-mondtam anyának.
-Hát, én lennék az.-hallottam meg egy hangot mögülem. Megfordultam, és egy rendkívül jól öltözött, anyával egykorú öltönyös embert pillantottam meg.
-Jó napot! A nevem Elizabath Miller, de csak Liz.-fogtam kezet az öltönyössel.
Em is bemutatkozott, aztán felbukkant Darell lánya is. Egy szőke, már ránézésre is cicababa lánynak tűnt, de előre nem ítélkezem. Mikor ránéztem Em-re látszott a szemében, hogy elvarázsolta a lány kinézete, és valószínűleg a ruhája annyiba kerülhetett mint nekünk 3 hónapi lakbérünk.
-Sziasztok! A nevem Kendall Johnson, ez az apám, de már biztosan tudjátok.-fogott velünk kezet Kendall is.
Mindenki bemutatkozott mindenkinek, aztán az asztalhoz ültünk.
Hosszú...nagyon hosszú csendek következtek, mikor Darell kérdezgetni kezdett engem és a tesómat.
-És lányok, hogy megy a suli?
-Nagyon köszönjük, mindketten jól tanulunk.-válaszoltam Em helyett is.
-Kendall te nem szeretnél tesót?-kérdezte Emery Kendallt.
-Viccelsz, akkor meg kéne osztanom mindenem, és kevesebb figyelmet kapnék. Sosem szerettem volna.-válaszolta gúnyos mosollyal.
-Én örülök, hogy van tesóm.-szomorodott el Emery.
-Az jó.
Hosszú csönd következett, és már mindenki a vacsorája végénél tartott, mikor anyu és Darell egymásra néztek.
-Elmondjuk?-kérdezte Darell.
-Igen, készen állok.-mosolygott rá anya.
-Lányok!-kezdték egyszerre majd, anya folytatta.
-Darell eljegyzett, és felajánlotta, hogy költözzünk össze.
-Mii van??-vágtuk rá mindhárman egyszerre.
Hosszú beszélgetés következett, és elmagyarázták, hogy ők szeretik egymást, és együtt szeretnék leélni az életüket. Bevallom, furcsa anyát más ember mellett látni, de örülök, hogy boldog.
A hazafelé tartó kocsiút lassan és csendesen telt, Emnek és nekem meg kellett emésztenünk ezt az egészet.
Este anya próbálkozott a beszélgetéssel, de nem nagyon erőltettem. Mikor már mindenki lefeküdt, az éjszaka közepén kinyílt  a szobám ajtaja, és Emery lépett be.
-Veled aludhatok?-kérdezte.
-Persze.-feleltem és óvatos mosolyra húztam a számat.
Egy testvér jelenti a legtöbbet mindenki számára, nekem a legjobb mivel a testvérem velem egy idős. Mindent megosztunk és megbeszélünk egymással. Semmi és senki nem állhat közénk.

Prológus

Az életem egészen érdekesen alakult, az utóbbi években... Brooklyn legszegényebb utcájából eljutottam a híres, nevezetes Upper East Side-ra. A Brooklyn-i turkálók helyett, ha kedvem tarja már egy kisebb ház összegét hagyhatom ott a legnevezetesebb divat üzletek pénztárainál... A nevem Elizabeth Miller, 17 éves vagyok és én nem vagyok az a tipikus "plázacica" ezt az életet sem én választottam magamnak.
Mikor én és a testvérem Emery,aki szintén 17 éves megtudtuk, hogy anya és apa útjai külön folytatódnak egyáltalán nem lepődtünk meg. Az állandó veszekedéstől, és ordibálástól csakis jobb ha elválnak. Viszont akkor nem számítottunk rá, hogy a kis kertes házunkból szó szerint Brooklyn putrijába kerülünk. Ez az egész azzal magyarázható, hogy apát nem érdekelte sem a volt felesége, sem a lányai.
1 évet töltöttünk, ott és anyának lett egy barátja, Darell. Anya legalább fél évig be sem mutatta nekünk, de azóta már sok idő telt el.

*

1 éve, egy napsütéses reggelen...
-Lányok! Ha hazajöttetek suliból, öltözzetek fel elegánsan, mert Darell elvisz minket vacsorázni!
-Juuj, de jó!-válaszolt Em.
-Na, már nálunk is be akar vágódni?-néztem anyára, és óvatosan elmosolyodtam. Mikor anya kiment rögtön egymásra néztünk a tesómmal:
-Szerinted mit akarnak mondani?-szaladt ki ez a mondat mindkettőnkből egyszerre.
-Nem tudom.-válaszoltuk megint egyszerre, aztán elnevettük magunkat.